Logowanie

Zarejestruj się

Aktualności

Kedves Lengyel Barátaink! Elnök Úr! Igazgató Úr!

Aktualności | 2009-11-12 | Publikujący: Zarząd Główny PZW

Kedves Lengyel Barátaink! Elnök Úr! Igazgató Úr!

 

Köszöntjük Önöket abból az alkalomból, hogy 91 évvel ezelőtt,1918. november 11-én.

 

Népük kivívta régvárt  függetlenségét, a hosszú, 123 évig tartó  elnyomás alól a nagy lengyel, Józef Pilsudski tábornok vezetésével, s ezen a napon kihírdették népük egyesítésének , a Nemzeti Függetlenség Ünnepének Napját.

 

Az akkori elődeik függetlenségi harcának szele a 20-as években és a közelmúltban is Európa népeinek  példaképévé vált,  így nekünk, magyaroknak is.  Az elismert lengyel szuverenitás  harcos útja és a nemzedékről nemzedékre átörökített  patriotizmusuk mintaként áll a mi nemzetünk előtt is.

 

Kivánjuk  Önöknek , Vezetőségi Testületüknek és minden kedves dolgozójuknak e jeles napon, hogy  értékeljék, átérezzék  történelmi múltjuk nagy gondolatait és tetteit, örömmel ünnepeljék a kivívott függetlenséget, eredményes munkát, jó erőben sok sikert,  és boldogulást kívánva  az elkövetkezendő évekre

 

                                                                     Dr. Molnár Pál elnök

                                                   Tóth István igazgató és az RDHSZ dolgozói

Ráckeve, 2009. 11. 11.       

 


 

Drodzy Polscy  Przyjaciele! Panie Prezesie, Panie Dyrektorze!

Z okazji 91-ej rocznicy odzyskania przez Wasz Naród Niepodległości po 123-ech latach długiej niewoli dzień 11-go listopada w roku 1918-ym  stał się dla Was świętem, a zarazem z dniem zjednoczenia narodu pod przewodnictwem wielkiego Polaka, marszalka Józefa Piłsudskiego.

Duch walki o niepodległośc w latach 20-tych, jak też i niedalekiej przeszłości stał się przykładem dla Europy,  nam  Węgrom również. Jesteście dla nas wzorem w walce o suwerennośc i patriotyzm z pokolenie na pokolenia.

  
Zyczymy Wam, Zarządowi i Pracownikom chwile refleksji,  zamyśleń nad historyczną  przeszłością, radosnego świętowania odzyskania suwerenności, oraz pogody ducha, pomyślności na następne lata.

 

              Dr. Molnár Pál  prezes
                          Tóth István dyrektor i pracownicy  RDHSZ -u   

Ráckeve, 2009. 11. 11.

 

http://www.rdhsz.hu/home/

Poleć znajomemu

Dodaj komentarz

Informacja
Tylko zalogowani użytkownicy mogą dodawać komentarze.

Komentarze

Komentarze (1)

  • wędkomaniak Data dodania: 2 lata temu Oceń: 1 + / -

    wedkomaniak

    Polak, Węgier dwa bratanki
    i do wędki i do szklanki

Nasze Menu

Nasze filmy

Nasze wiadomości

Ostatnio komentowane wiadomości

Nasze zdjęcia

Na skróty